• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Régi tokaj-hegyaljai fajták

Tokaj-Hegyalján a filoxéravész egyik legjelentősebb következménye a fajtaválaszték leegyszerűsödése volt. A XIX. századig igen sok fajtanév szerepel legnevesebb borvidékünk jegyzékeiben. A szőlőgyökértetű pusztítása után csak a legalkalmasabbnak vélt fajtákat engedélyezték, az akkor kiválasztott Furmint, Hárslevelű és Sárga muskotály adja máig a borvidék fajtáinak gerincét.

A XIX. század végén, illetve a XX. század elején ez a három fajta tényleg elegendőnek tűnhetett, hiszen főként ezek termették már az azt megelőző időszak aszútermelésének jelentős részét is. A vegyes (több fajtájú) ültetvények megszűnésével, a tiszta telepítések elterjedésével az idegen beporzást igénylő, nővirágú fajták (pl. Gohér) ellehetetlenedtek, hiszen nem tudtak elegendő termést hozni az új ültetvényszerkezet mellett.

Már a XX. század második felében, a nagyüzemi szőlőtermesztés időszakában is voltak próbálkozások újabb fajták és klónok előállítására, tokaj-hegyaljai meghonosítására. Ekkor azonban elsősorban mennyiségi szempontok érvényesültek.

Napjainkban, a minőségi szemlélet előtérbe kerülésével, a fajtaválaszték esetleges bővítése is új színt kapott. Mivel az aszú és más tokaji borkülönlegességek mindig is több fajta terméséből készültek, ezért jó elképzelésnek tűnik, hogy alapanyaguk újabb fajták ízvilágának bevonásával tovább gazdagodhat. Az sem elhanyagolandó, hogy több fajtával talán az évenkénti aszútermés mennyisége is kiegyenlítettebbé válhat, vagyis a nemesrothadás mértékének évjáratonkénti ingadozása mérsékelhető.

A fajtaválaszték bővítése több úton is történhet. Az új fajták nemesítése az egyik bevált módszer, így kerülhetett sor a Zéta és a Kabar helyi engedélyezésére is. A másik lehetséges mód, a már fajtalistán szereplő egyedek klónszelekciója, a máig elérhető, telepíthető klónválaszték ugyanis az elmúlt rendszer mennyiségi szempontjait kiszolgálandó született, így napjaink termesztését inkább nehezíti. A harmadik módszer a régi fajták újra termesztésbe vonása lehet. A filoxéravész előtt termesztett egyedekről, azok termesztési értékéről kevés információnk van, ráadásul a megváltozott ültetvényszerkezet (pl. művelésmód) és termesztéstechnológia (pl. alkalmazott metszésmód, zöldmunkák) mellett teljesítőképességük teljesen ismeretlen. Engedélyezésük előtt, természetesen, elengedhetetlen hosszabb távú, sokrétű tanulmányozásuk.

Doktori munkám során kilenc régi tokaj-hegyaljai fajta vizsgálatára nyílt lehetőségem a Tokaj-Oremus Kft. kísérleti parcellájában. Szakirodalmi „kutakodásaim” és három évjáratra kiterjedő méréseim tapasztalatain keresztül szeretném röviden bemutatni a kilenc régi helyi fajtát.

A Furmint fajtacsoport

A fajtacsoport (conculta) azon egysége a fajtarendszerezésnek, amelybe igen közeli rokonságban álló fajták sorolhatóak. Egy-egy fajtacsoport tagjai mindössze bogyószínükben és lombozatuk őszi színeződésében térnek el. Külföldi irodalmak színvariánsokként, rügymutációkként is emlegetik az általuk ismert, vizsgált fajtacsoportok tagjait.

A világ legismertebb concultája valószínűleg a Pinot fajtacsoport, hiszen ki ne sejtene rokonságot a Pinot blanc, Pinot noir és Pinot gris (magyarul Szürkebarát) nevének hasonlósága mögött.

Tokaj-Hegyalja legelterjedtebb fajtája a Furmint, ha egészen pontosan akarnánk megnevezni, a Fehér furmint, hiszen ez is egy conculta része. A fajtacsoport másik két tagja napjainkban csak gyűjteményes értékű, de a filoxéravész előtt sem voltak túl jelentősek. A Piros furmint szinte minden morfológiai bélyege egyezik a Fehér furmintéval, különbségük csak az érés idején válik szembetűnővé, a fajtacsoport kisebb jelentőségű tagja ugyanis piros bogyójú termést hoz, lombozata pedig sárga alapon piros foltosra színeződik az ősz folymán. A Változó furmintot, élesebb szemű megfigyelők már nyáron is felismerhetik, hiszen leveleinek vörös színű erezete eltér a Fehér és Piros furminttól. A másik látványos különbség az érés kezdetén, zsendüléskor érhető tetten, a Változó furmint zöld bogyóin ugyanis élénkvörös, cirmos mintázat jelenik meg, amely hamarosan el is tűnik. Érésben bogyói a Fehér furminthoz hasonlóan sárgászöldek, lombozata sárgára színeződik.

A Piros és Változó furmint több régi tokaj-hegyaljai fajtajegyzékben felbukkant a Fehér furmint alfajtái („Madárkás”, „Rongyos”, „Ligetes”, „Hólyagos”) mellett, jelentőségük azonban sohasem lehetett túl nagy. Vizsgálataim is azt bizonyították, hogy a fajtacsoport piros bogyójú tagja mind mennyiségi, mind minőségi szempontból elmarad rokonaitól, ráadásul aszúsodásra sem hajlamos. A Változó furmint teljesítőképessége megközelíti a Tokaji borvidék uralkodó fajtájáét, jelentősen azonban meg nem haladja azt, így terjedésére a jövőben sem számíthatunk.

A Budai gohér és a Török gohér

A hazai írásos emlékekben egyik először felbukkanó szőlőfajtanév a Gohér, így ezt tekinthetjük egyik legrégebben termesztett fajtánknak. Nagy múltjáról, hajdani jelentőségéről tanúskodik az is, hogy számos hasonnevével találkozhatunk, például a Balaton környékén, Bajor néven termesztették. A korabeli elterjedtségét, ismertségét az is mutatja, hogy a „Gohér” számos fajta gyűjtőnevévé vált, különböző jelzőkkel ellátott névváltozatai terjedtek el. A gyűjtőnév használatához nem feltétlenül kell tényleges rokonság, egy-egy kiemelt tulajdonság, például a nővirágúság is elegendő ehhez.

Vizsgálataimban két Tokaj-Hegyalján többször említett Gohért tanulmányoztam, a Budai gohért és a Török gohért. Közös sajátosságuk, hogy nővirágúak, korai érésűek, minőségi termésük elég jól aszúsodik. A genetikai vizsgálat tényleges rokonságukat is bizonyította.

A tokaj-hegyaljai Török gohér a Gohér fajtacsoport fehér bogyójú tagja, újbóli termesztésbe vonásával más borvidékeken is próbálkoznak. A Budai gohér pedig időközben Demjén néven nyert állami elismerést, jelenleg a Tokaji borvidéken folyik telepítése.

Balafánt

A Balafánt régi, helyi fajtának tekinthető, hiszen szinte kizárólag csak Tokaj-Hegyalján találkozhatunk nevével. A XVIII. században lelhető fel elsőként a borvidék szakirodalmában. Általában az „ordináriumokat”, közönséges borokat adó fajták között említik. Vizsgálataim is ezt támasztották alá, hiszen nagy termőképessége mellé, viszonylag gyenge minőség társult. Aszúsodásra nem, rothadásra viszont igen hajlamos. Terjedésére így a jövőben sem számíthatunk.

Purcsin

Kevesen tudják, hogy a XVI-XVII. században még jelentős minőségi vörösborkészítés folyt Tokaj-Hegyalján, így nem meglepő, hogy a XIX. századig megjelent jegyzékekben számos vörösborszőlő-fajta nevével találkozhatunk. Ezen csoport egyik képviselője a Purcsin, mely vélhetően helyi fajtának tekinthető, nevével csak a környező borvidékeken találkozhatunk. A tokaji vörösborkészítés teljes visszaszorulása, sajnos ellehetetlenítette ezt a ma is megfelelően teljesítő vörösborszőlő-fajtát. Aszúsodásra nem hajlamos, viszont jó minőségű, gazdag színanyag-tartalmú terméséből zamatos vörösborok készülhetnének. Tokaj-Hegyalján nem várható a vörösborok felé nyitás, viszont érdemes lenne a Purcsint más borvidékeken is kipróbálni. Például a Bükki borvidék különleges, régi fajtája is lehetne, amit a korabeli szakirodalmak is alátámasztanak.

Sárga ortlibi

A Sárga ortlibi (vagy Kniperlé) nevét az elzászi borokban járatos fogyasztók jól ismerhetik. A fajta Tokaj-Hegyaljára csak a XIX. században került. Behozatalának fő oka az Ortlibi vélt kiváló aszúsodó-képessége lehetett. Igen korai érésével, kifejezett rothadási hajlmával nehezen illeszthető a borvidék fajtaválasztékába. Termése hamar lelágyul, ráadásul kis bogyójú apró fürtjeiről az aszú szemek kiszedése is igen nehézkes, így terjedésére a jövőben sem számíthatunk.

Juhfark

A Juhfark fajta elsősorban a Somlói borvidék nevével kapcsolódott össze, napjainkban ott éli reneszánszát. Kemény sava jó gerincet adhat a tokaji borkülönlegességeknek is, a nemesrothadás miatt e mellé magas cukortartalom is társul. Hamar beinduló rothadása jelentős mennyiségű aszúbogyót eredményez, azonban ennek minősége, íz-, zamatgazdagsága általában elmarad más fajták (Furmint, Kövérszőlő) aszújának minőségétől, gyakran fedezhető fel benne dohos, penészes íz.

Kövérszőlő

A tokaj-hegyaljai fajtajegyzékek mindig a legjobbak között említik a Fehérszőlő (vagy Fejérszőlő) nevét. A Gohérhoz hasonlóan ez is több fajta gyűjtőneve lehet. Egyesek a Lisztes fehérrel, mások a Hárslevelűvel azonosítják. Előbbivel való azonosságának ellent mond, hogy a Lisztes fehér aszúsodásra nem hajlamos, a „Fehérszőlőt” viszont mindenütt a legjobb aszús fajták között emlegetik. A Hárslevelű gyakran külön is szerepel a fajtajegyzékben (a Furmint és Fehérszőlő mellett említve), így valószínűleg egy másik fajtát kell sejtenünk a név mögött.

Balassa Iván 1991-es Tokaj-Hegyalja szőleje és bora című könyvében a Fehérszőlőt a Kövérszőlővel azonosítja. Megállapítását vizsgálataim is alátámaszthatják, hiszen a korábbi érésű Kövérszőlő sok, finom és jó minőségű aszút terem. Nagy bogyójú fürtjei könnyen aszúzhatóak. Melegebb évjáratokban tapasztalt lelágyulási hajlama miatt inkább házasítási alapanyagként jöhet számításba. Rothadásérzékenysége, termékenyülési problémái miatt pedig a melegebb, szárazabb dombvidéki területekre javasolható elsősorban.

Dr. Varga Zsuzsanna

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 

Szavazások

Milyen gyakran jár pincefalvakban?
 


Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés