Hazánk legelterjedtebb fajtája a Kékfrankos. Azokon a borvidékeken, ahol jelentős a vörösborszőlő-fajták aránya, mindenütt előfordul. Megbízhatóan termő szőlőfajta. Bora könnyen felismerhető, fajtajelleges, határozott savgerinccel, ízvilággal. Nem véletlen, hogy a nemesítők is előszeretettel használják újabb fajták létrehozásához.
Kékfrankos
A Kékfrankos szőlőfajtát közel 9000 hektáron termesztjük. Legnagyobb területe a Kunsági borvidéken található; mintegy 3000 hektáron termesztik itt. Szerepe a Soproni és az Egri borvidéken is jelentős, hiszen mindkét helyen több mint 1000 hektáron terem. Ugyanakkor említést érdemel a Szekszárdi, a Mátrai, a Csongrádi és a Hajós-Bajai borvidék is, amelyek mindegyikén számottevő e fajta aránya, a közel 500 hektárnyi termőfelülettel.
Rengeteg hason neve (Blaufränkisch, Lemberger, Limberger, Frankovka, Moravka, Franconia, stb.) pedig azt mutatja, hogy nemcsak hazánkban, hanem a környező országokban (pl. Ausztriában, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában) is ismert és kedvelt fajta.
Származása máig nem teljesen tisztázott. Németh Márton, a magyar ampelográfia atyja, a keleti szőlőfajta változatcsoportba sorolta. Valószínűleg a filoxéravész idején került Sopronba, majd onnan elterjedt az egész országban. Alfajtái: Nemes kékfrankos, Ligetes kékfrankos, Rugós kékfrankos. Klónjai közül jelenleg a G.379-es és a Kt.1-es telepíthető.
Könnyen felismerhető nagy, sötétzöld, alig tagolt, fonákán erősen serteszőrős leveléről, amelynek vállöble keskeny, V-alakú. Fürtje középnagy, közepesen tömött, vállas, bogyói kicsik, gömbölyűek, sötétkékek, vastag héjúak, savasak.
Szeptember végén érik, de egyes termelők csak október elején szüretelik, hogy kellően testes, robosztus bort készítsenek belőle. Még a leggyengébb évjáratokban is megbízhatóan terem, elfogadható minőséggel. Sem a terület fekvése, sem a talaj iránt nem igényes. A fagyot is viszonylag jól tűri, nem rothadékony és sokáig tőkén tartható. A terhelésre sem kifejezetten érzékeny. Lisztharmatra és a peronoszpórára kissé fogékony. Laza lombot nevel, így zöldmunka igénye átlagosnak mondható. Hosszúelemes metszést igényel. Gépi szüretre is alkalmas.
Fajtajelleges bora markáns (de az érlelés során finomodó) savai, kissé fanyar csersavai miatt akár évekig is eltartható. Fűszeres karakterének köszönhetően a gasztronómiában is megállja a helyét. A Bikavér egyik fő alkotójaként Sopronhoz hasonlóan a Szekszárdi és az Egri borvidékeken is nagy becsben tartják.
Magyar frankos
A szőlőfajta ugyan több termőhelyen is előfordul néhány négyszögölön pl. a Mátrai, a Szekszárdi, a Balatonboglári, a Tolnai, a Kunsági borvidéken, területe még nem számottevő.
Kozma Pál és Tusnádi József nemesítette 1953-ban. Ez a fajtahibrid a Muscat Bouschet és a Kékfrankos fajták keresztezésével jött létre.
Erős növekedésű, akár a Kékfrankos, de sokkal sűrűbb lombozatú. Fürtje szintén középnagy, vállas, tömött, a bogyói kicsik és vékonyhéjúak, ami miatt érzékenyebb a rothadásra. A fagyot sem tűri úgy, mint az őse. Néhány nappal korábban érik és valamelyest nagyobb mustfokkal, mint a Kékfrankos.
Bora kiváló minőségű.
Pannon frankos
Ezt a szőlőfajtát egyelőre csak kis területen termesztik, így például a Kunsági borvidéken.
Vörösborszőlő-fajta a szülei között azonban egy fehérborszőlő-fajta az Irsai Olivér is megtalálható. Emellett Koleda István és Korbuly János egy kelet-ázsiai szőlőfajt, nevezetesen az Amuri szőlőt is felhasználta a fajta létrehozásához. Annak ellenére, hogy a fajta keresztezésének éve 1965 volt, még mindig nem terjedt el nagyobb területen.
A Pannon frankos levele középnagy, ötszögletű, háromkaréjú, vállöble zárt, V-alakú, fonáka pókhálósan szőrözött. Középnagy, kúpos fürtje közepesen tömött, közepes nagyságú, hamvas, vastaghéjú, kékesfekete bogyókkal.
A Kékfrankoshoz hasonló termőképességgel bíró fajtát szintén szeptember végén lehet szüretelni, nem igényel különösebb zöldmunkát, kiváló fagytűrő. Peronoszpórára kissé, lisztharmatra erősebben fogékony. Rothadásra nem hajlamos.
Bora mély színű, savas karakterű, fűszeres ízű, akárcsak a Kékfrankosé.
Bíborfrankos
Az Alicante Bouschet és a Kékfrankos keresztezéséből született egri fajta Csizmazia Darab József és Gál Lajos nemesítő munkájának gyümölcse. Egyelőre csak szórványosan fordul elő. Szeptember közepén érik. Festőlevű fajta.
Levelei nagyok, ötszögletűek. Fürtszerkezete, fürtjének alakja a Kékfrankoséhoz hasonló, középnagy, kissé vállas. A bogyók színe sötétkék, héja vastag. A tőkék növekedési erélye, zöldmunkaigénye is megegyezik a Kékfrankoséval.
Korán fordul termőre és kielégítően terem. Peronoszpórára és lisztharmatra érzékeny. Bora mélyszínű, bársonyos, harmonikus ízű.
Rubintos
Ez a fajta már több mint 25 hektáron termesztett, legnagyobb területen a Mátrai, a Villányi, a Pécsi, a Soproni, a Tolnai és a Szekszárdi borvidékeken fordul elő.
A szintén Kozma Pál és Tusnádi József által nemesített fajta nevében ugyan nem szerepel a "frankos", de egyik szülője a Kékfrankos, a másik pedig a Kadarka. 1951-ben hozták létre. Nevét a Kadarka rubinvörös színéről és a Kékfrankosról kapta.
A középerős növekedésű fajta levele nagy, a Kékfrankoshoz hasonló, alig tagolt, nyílt vállöblű. A levélszél fogai jellegzetesen sárga pontban végződnek. Fonáka szintén serteszőrős. Fürtje nagyobb, mint a Kékfrankosé, bogyói lapítottak kissé, egyenlőtlenek, kékesfeketék, vastaghéjúak.
Korábbi érésű, mint a Kékfrankos, de gyengébb évjáratokban lehet, hogy csak október eleji szürettel ad megfelelő minőséget. Bőtermő, a fekvés iránt igényes (a déli kitettséget jól meghálálja), nem különösebben fagy-és rothadástűrő, de a fagykár után jól regenerálódik. A fürtkocsánybénulásra az Olasz rizlinghez és a Zweigelthez hasonlóan hajlamos. Laza, csüngő lombozata végett akár függönyművelésre is alkalmas.
Bora rubinvörös, kellemesen fűszeres, magas tannintartalommal, élénk savakkal, ezért jó, ha érleljük hosszabb-rövidebb ideig.
Források
BÉNYEi F.-LŐRINCZ A. (2005): Borszőlő-fajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok.
Mezőgazda Kiadó, Budapest
HAJDU E. (2003): Magyar szőlőfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Pincefalvak.hu
