A Cirfandli fajtánk származása meglehetősen bizonytalan. Az biztos, hogy a XIX. században került hazánkba Ausztriából, Gumpoldskirchenből (Thermen régióból), a pécsi káptalan kezdeményezésére. Az azonban már korántsem egyértelmű, hogy valóban osztrák eredetű fajtáról van-e szó. Egyes vélemények szerint inkább Olaszországból, a Comói-tó környékéről (Lombardia) való.

Az osztrák irodalomban a Piros veltelinit és a Traminit tartják a természetes kereszteződéssel létrejött fajta őseinek. Németh Márton ampelográfiájának értelmében occidentalis, vagyis nyugati fajtakörbe tartozó szőlő.

Számos hasonnévvel illetik: Cilifai, Cilifan, Cirfandli, Cirifai, Cirifai Piros, Cirifan, Gumpoldskirchener, Gumpoldskirchener Spätrot, Gumpoldskirchener Spätroth, Késői piros, Kirmizi Zierfahndler, Nemes Cirfandli, Piros cirfandli, Raifler, Reifler Rot, Roter Raifler, Roter Reifler, Roter Zierfandler, Roth Hensch, Rother Raifler, Rother Zierfahndler, Rothhinschen, Rothreifler, Rotreifler, Rubiner, Spätrot, Zerjavina és Zierfandler Rot.

A felismerhetőségében fontos fajtabélyegei a következők:
-levele közepes méretű, kerek, csúcskaréja kiemelkedő, vállöble O-alakú, vastag szövetű, hólyagos, fonáka a fajtakörnek megfelelően gyapjas, tölcséresedő, az erek, a levélnyél és a kacsok pedig barnáspirosak
-fürtje közepes nagyságú, vállas, tömött szerkezetű
-bogyói kicsik, gömbölyűek, rózsaszínűek, jellegzetesen pontozottak, vékony héjúak

Hazánkban autochton, azaz helyi fajtának számít, hiszen jobbára csak a Pécsi borvidéken termesztik, közel 40 hektáron. Máshol csak szórványosan fordul elő (Villányi, Tolnai, Zalai borvidékeken).

Ennek oka leginkább a termesztéstechnológiájában keresendő. Későn fakadó, késői érésű fajta. Magas művelésmódokra ezért kevésbé alkalmas. Sok napfényt, meleg, védett fekvést igényel. Emellett fontos még, hogy a talaj tápanyag- és vízszolgáltató képessége kielégítő legyen, mert sovány, száraz talajokon szenved, bogyói fonnyadnak. Viszonylag magas páratartalom-igénye is. A túl sok csapadék azonban nem kedvez az érésének, mert rothadékony. Kiváló évjáratban viszont akár aszúsodhat is.

A túlterhelésre érzékeny, hamar legyengülnek a tőkéi. Érdemes rövid (esetleg hosszú) csapokon, mérsékelten terhelni. Másodtermés képzése is jelentős, amiket el kell távolítani, ezek már nem érnek be, csak a tőke terhelését növelik.

A mustfoka erősen évjáratfüggő, savtartalma magas, a bogyók színeződése nem mindig kielégítő. Így bár alapvetően nem zöldmunka igényes fajta, a színeződés szempontjából érdemes nem elhanyagolni a fitotechnikai műveleteket.

Borának minősége szintén nagyon évjáratfüggő. Kedvező évben fajtajelleges, virágos illatú, fűszeres zamatú, élénk savtartalmú, testes, tüzes, sokrétű, hosszú lecsengésű. Gyakran van almás-diós karaktere, késői szüretelésű borában pedig sok-sok aszalt gyümölcs érződik.

Készíthető belőle szép száraz, félédes, vagy akár desszertbor is. A késői szüretnél azonban ügyelni kell rá, hogy bogyói pereghetnek.

Ausztriában (ahol közel 100 hektáron termesztik) mindezeken túl párlatot és pezsgőt is készítenek belőle. Borát pedig rendszerint házasítják a Rotgipfler nevű fajtával.

Hazánkban a következő pincészetek termelik nagyobb volumenben: Radó, Ebner, Eberhardt, Bótor, Walter, Rostás, Hárs, Szabó pince.

Források:
BÉNYEi F.-LŐRINCZ A. (2005): Borszőlő-fajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok.
Mezőgazda Kiadó, Budapest
HAJDU E. (2003): Magyar szőlőfajták. Mezőgazda Kiadó, Budapest
http://www.austrianwine.com/our-wine/grape-varieties/white-wine/zierfandler/

Pincefalvak.hu