• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Soproni borvidék

A Soproni borvidék Győr-Moson-Sopron megyében a Dunántúl északnyugati részén, a Sopron-hegység előhegyeinek oldalain, a Fertő-tavat szegélyező dombsor (pl. Balfi-dombság, Fertő-melléki-dombság) és a Sopron-Vasi síksághoz tartozó Ikva-sík szárazabb lejtőin, valamint Vas megyében a 415 méter magas Vas-hegy idős szigethegyének oldalain és Kőszeghegyalja kistájhoz tartozó dombok lankáin, az Alpokalja agroökológiai körzetben alakult ki. Földrajzi szempontból közvetlen folytatása a burgenlandi Lajta-hegységi és a Ruszt-Fertő-vidéki szőlő- és bortermelő területeknek.

Településeinek száma 17: Cák, Csepreg, Felsőcsatár, Fertőboz, Fertőendréd, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Harka, Hidegség, Kópháza, Kőszeg, Kőszegdoroszló, Lukácsháza, Nagycenk, Sopron Vaskeresztes. Jelenlegi területe közel 2000 hektár.

Ökológia

A borvidék a Dunántúl dombos-hegyes terület éghajlati körzet alpi hatás alatt álló alkörzetébe, ezen belül a mérsékelten hűvös - mérsékelten száraz (helyenként mérsékelten nedves) éghajlati típusba tartozik.

Az Alpok lábánál elterülő táj klímaviszonyai kiegyenlítettek. Az évi hőingadozás kisebb, a nyár hűvösebb és csapadékosabb, a tél viszont enyhébb a magyarországi átlagnál. Megfigyelések szerint a szőlő itt néhány nappal később fakad, mint hazánk más szőlőtermesztő területein. A viszonylag enyhe téli időjárás alig jelent fagyveszélyt, ezért Sopronban a szőlőt sohasem fedték télire.

A borvidék évi középhőmérséklete 9,5-9,6 °C. A fényellátottság nem a legkedvezőbb. Az évi napfénytartam többnyire 1900 -1950 közötti.  Az évi csapadékösszeg 650-700 mm között valószínű. Az uralkodó szélirány az északnyugati, s szinte állandó a széljárás. Különösen tavasszal gyakoriak az erős, hűvös szelek.

A borvidék sajátossága, hogy a szőlőterületeket övező magasabb hegyek, illetve a Fertő-tó hatalmas vízfelülete (≈68 km2) a mezo- és mikroklímát kedvezően befolyásolják.  Ató vízfelületéről visszavert napsugarak jelentősen javítják a tavat övező szőlők fényviszonyait.

A borvidék szőlőterületei, néhány a Fertő-tóra, azaz észak felé néző ültetvény kivételével inkább a délihez közelítő kitettségűek és 150-250 méter tengerszint feletti magasságban találhatók.

Az Alpokalja geológiai képződményei a földtörténeti ókorból származó savanyú kristályos, palás metamorf kőzetek. Fő tömegükben kristályos gneisz és csillámpala. Ezekre a hegyvidék lábánál a későbbi geológiai korok meszesebb üledékei rakódtak (lajtamészkő, szarmata mészkő). Az idősebb kőzeteket miocén kavics, agyag, márga, konglomerát, kőszén és homokkő fedi. A lejtők oldalán és a mélyebb fekvésű területeken vékonyabb-vastagabb löszborítás is található. Ennek megfelelően a borvidéken jellemzően kiegyenlített makro- és mikroelem ellátottságú agyagbemosódásos barna erdőtalajokon, barnaföldeken (Ramann-féle barna erdőtalaj) és helyenként lajtamészkövön képződött rendzina talajokon folyik a szőlőtermesztés. A talajok néhol sok meszet tartalmaznak. A homokkal kevert löszös üledéken képződött talajok kedvező hőháztartási tulajdonságokkal rendelkeznek.

Történetiség

A Soproni borvidék területén a kelták lehettek az első szőlőtermelők. A környék szőlőtermesztését és borászatát a rómaiak fejlesztették tovább. Eutropius és Plinius latin történetírók írják, hogy Probus római császár (i.u. 276-282) uralkodása idején szőlők telepítését rendelte el, többek között Sopron (Scarabantia), Szombathely (Savaria) és Óbuda (Aquincum) környékén. A Soproni Múzeumban római időkből való bortároló agyagedényt (amphora) őriznek, ami közvetett bizonyítéka annak, hogy itt szőlőtermesztés folyt és tárolták a bort. Sopronon keresztül vezetett a híres „borostyánkőút”, ezen keresztül a város bekapcsolódhatott a borkereskedelembe.

A honfoglalást követően a térség határjellege miatt a szőlőtermelés sokáig nem fejlődött. Az első írásos emlék, V. István rendelete 1270-ből való.

A borvidék a XII-XV. században élte fénykorát. A középkor ezen szakaszában Sopronban az általános polgári főfoglalkozás a szőlőművelés volt. A soproni bor ebben az időszakban európai hírűvé vált. Fő piaca Szilézia és Lengyelország volt. Az így kialakult kereslet a szőlőtermesztés további fellendüléséhez vezetett. A másik tényező, ami a soproni bort ismertté tette külföldön az volt, hogy Sopron a nyugatra irányuló kereskedelem központjában állt.

A török uralom idején ugyancsak fontos szerepet játszottak a borkereskedelemben a soproni borok, de ezidő tájt megjelent versenytárként a tokaji bor is. Például Sopron borait a tokaji jelentős mértékben kiszorította a lengyel piacról.

A XVII. században az ültetvények zöme előkelő polgárok birtokában volt, akik nem saját maguk művelték, hanem napszámosokkal műveltették szőlőiket.

A filoxéravész a Soproni borvidéken is nagy pusztítást okozott. A filoxéravészt megelőzően a fehérbort, utána pedig a vörösbort adó szőlőfajták termesztése volt a meghatározó. A két legjelentősebb fajta a Kékfrankos és a Furmint volt.

A XX. század első felében hanyatlás következett be a sok nehézség közepette fokozatosan, de sokat veszített értékből, hírnevéből a Soproni borvidék. Különösen az 1930-as évek gazdasági válságát érezték meg a termelők. Erre az időre esik Burgenland elvesztése is.

A II. világháború után sok szőlő maradt gazdátlanul, ami az egész borvidéket tekintve szomorú képet mutatott. A telepesek, akik a szőlők új gazdái lettek, kezdetben hozzáértés nélkül rosszul kezelték ültevényeiket. A nagyüzemi gazdálkodás idején ezen borvidéken a szövetkezeti, illetve az állami gazdasági termelés vált általánossá. Az ebben a korban létesített szőlőültetvények még ma is megtalálhatók a borvidéken, de újabbak is létesültek, keskenyebb sortávolsággal, alacsonyabb művelésmódokkal, mint korábban.

Érdekes szokás volt a borvidéken az ún. Buschenschank, amelynek lényege, hogy a gazdák az év meghatározott szakában adókedvezményekkel  szabadon mérhették boraikat az utca embere számára. Ezt az ajtókra kihelyezett fenyőágakkal jelezték. Ha fehérbort mértek ki, akkor fehér szalaggal, ha vörösbort, akkor piros szalaggal, ha mindkettőt, akkor mindkét szalaggal fűzték át a gallyakat. Ezt a szokást 1946-ban számolták fel.

Szőlőművelés

A Soproni borvidéken alkalmazott hagyományos tőkeművelésmód a hazai szőlőművelési eljárások között évszázadok óta különleges helyet foglal el. A Soproni szőlőkben a mórihoz hasonlóan a fejművelés terjedt el, de nem kopasz-, hanem szálvesszős metszéssel. Az első ezzel kapcsolatos feljegyzések a 15. századból származnak.

A tőkeforma és metszésmód az évszázadok alatt lényegesen nem változott, kivéve a szálvesszők metszés utáni elhelyezését. Ezeket a filoxéravész előtt porbujtásként kezelték, majd az oltványszőlőtermesztés bevezetésével áttértek az ún. fejbujtásos eljárásra. A szálvesszők fejbujtásszerű lehajlítását a nagyon korán kezdett metszéssel egyidőben végezték, hogy a szálvesszők alsó rügyei is kihajthassanak. Amikor a metszéssel, a metszést kiegészítő, s más tavaszi munkákkal végeztek, a tőkék mellé vendégkarókat helyeztek, s a szálvesszőket ehhez rögzítették. Ennek a módszernek még ma is vannak hagyományai egyes területeken.

A filoxéravész előtt a tőkéket gyakran döntötték, s ezzel az ültetvény kiváló termőképességét biztosították. A porbujtásból származó gyökeres anyagot részben pótlásra és telepítésre használták, részben értékesítették más vidékeken. A hagyományos termesztésben kiterjedten alkalmazták a zöldválogatást is.

A soproni szőlők szálvesszőzését a tőkék erőteljes növekedése tette lehetővé, amit elsősorban a kedvező klimatikus és talajadottságok biztosítottak. A tőkéken metszéskor mintegy 15-20 rügyet hagytak, s figyelembe véve az átlagos tenyészterületet (kb. 1 m2) ez egyben megegyezik a négyzetméterenkénti rügyterheléssel is. A szálvesszők többsége 12-16 rügy hosszúságú, az ugarcsap többnyire 4-5 rügyes volt.

A hagyományos soproni szüret későn, általában október 10-20. között kezdődött és sok esetben kezdődik ma is.

A borvidéken korábban gyakori volt a szőlőkben a bab köztestermesztése. Ebből ered a soproni és a környékbeli szőlősgazdák helyi megnevezése a poncichter, ami a német Bohnenzüchter (=babtermelő) kifejezésből származik.

Hagyományos, keskenysoros, szálvesszős fejművelésű szőlőkkel a borvidéken ma már csak elvétve találkozhatunk. Az utóbbi néhány évtizedben a szélessorközű, magas művelésű (Moser-művelés, ernyőművelés, egyesfüggönyművelés) ültetvények váltak általánossá. Érdekesség, hogy a borvidéken osztrák hatásra az 1960-as évek legelején az elsők között létesítettek Moser-művelésű szőlőültetvényeket.

Szőlőfajták

A Soproni borvidék a középkorban fehérborairól volt híres, kedvező évjáratokban aszú minőségű bor is termett. A korabeli források szerint sok fajtát termesztettek, melyek közül a legjelentősebb a Furmint volt. A 19. század második felétől módosult a fajtahasználat, amit többek között a társadalmi-gazdasági körülmények és a fogyasztási igények megváltozása, valamint értékesítési nehézségek kényszerítettek ki. A nehezen eladható fehérborok helyett egyre inkább a keresett vörösborok termelése került előtérbe. Ennek köszönhetően 1885-ben az addigi 5-10 %-ról 33 %-ra, míg 1895 végére 45 %-ra növekedett a városba szállított vörösbort adó fajták aránya. A gazdák főként Kékfrankost telepítettek. Sopron környékén leginkább ez a vörösborszőlő-fajta terjedt el.

A filoxéravész utáni szőlőtelepítések során tovább folytatódott a fajta térhódítása, s így vált Sopron és vidéke jellegzetes vörösborvidékké. A borvidék területének kb. 84%-án termesztenek vörösbort adó fajtákat a soproni gazdák. Az összes borvidéket figyelembe véve a vörösborszőlő-fajták itt érik el a legnagyobb hányadot, egy kicsivel megelőzve még a Szekszárdi borvidéket is.

A Kékfrankos jelentősége a mai napig sem csökkent. Közel 60 %-os részarányával egyeduralkodó a vörösborszőlő-fajták között. Az általuk elfoglalt területen a Kékfrankoson kívül a Zweigelt, a Cabernet sauvignon, a Merlot, a Pinot noir és még néhány, 5 hektárt meghaladó fajta, mint a Blauburger, Cabernet franc, Portugieser (Kékoportó) és Syrah osztozik.

A fehérbort adó fajták közül a Zöld veltelini játszik fontos szerepet, s mellette említésre méltó még a Tramini, a Sauvignon, újabban a Chardonnay és a Zenit, valamint a helyi jelentőségű Korai piros veltelini és Piros veltelini.

Forrás:
Lőrincz A., Ulcz A. Bodor P. (2009): Borvidékeink. Egyetemi jegyzet. Budapest

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 

Szavazások

Milyen gyakran jár pincefalvakban?
 


Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés