Egy ismerőstől hallottunk a Zsámbékon és Tökön lévő pincékről. Internetes kutakodás után el is határoztuk, hogy megnézzük a két település nevezetességeit és persze pincéit.

Hosszas kérdezősködés és némi össznépi tanácstalanságot követően értük el első állomásunkat, a leginkább egy kísértetkastélyra hasonlító, ámde tényleg páratlan látványt nyújtó zsámbéki templomromot. A rom kasszájánál kaptunk némi el(ki)igazítást arra vonatkozóan, hogy Zsámbékon bizony nem egy (ahogy ezt korábban tudtuk), hanem jóval több pincesor található.

A Mélyúti présházakat választottuk kutakodásunk színhelyéül. Egyikük előtt épp a gazda szorgoskodott. Némi hezitálás után megszólítottuk. Bekéredzkedtünk hozzá. Kaptunk egy kis kóstolót az erjedés kezdetén lévő kékszőlőkből (egy bizonyos Bolond pozsonyinak nevezett szőlőből, Kadarkából és direkttermő fajtákból) álló cefréből. Édeskés, savanykás íze kolleganőmet kellemes, a gyerekkorára emlékeztető nosztalgiával töltötte el.

Kérdésemmel, hogy vannak-e itt többágú pincék is, vagy csak olyan egyágú, mint a gazdáé rátapintottam a lényegre. Házigazdánk, Bodár úr nagyon örült, hogy végre valakit érdekelnek az ottani pincék, ezért menten meginvitált minket a másik, eldugott kis pincéjéhez, aminek többirányú ágai a legenda szerint elérnek a Budai Vár pincéihez, a másik irányban pedig Székesfehérvárig is. Jelenleg az elágazások egy-egy rövid szakasz után be vannak falazva, de ennek ellenére megnyerő látvány tárult elénk a boltívekkel, oldalágakkal tagolt pincében. Fahordókban ugyan még nem bővelkedik a pince, de a több évszázados története arra predesztinálja, hogy ismét borokkal teljen meg, ahogy ez a tulajdonos terveiben is szerepel.

Illedelmesen megköszöntük a körbevezetést alkalmi idegenvezetőnknek, s elindultunk a kissé távolabb lévő, „Józsefvárosi gödörbe”. Az itteni műemlékvédelem alatt álló pincék némelyikét szépen felújították, vagy újítják éppen, de sajnos úgy tűnik, hogy a pincék lakhatási célú használatát nem sikerült teljesen megakadályozni. Turistaként nézve, akadnak itt olyan présházak is, amelyek eléggé lehangoló látványt nyújtanak.

Zsámbék után Tök település következett. Az ottani pincesorok valamelyest rendezettebb összképet mutattak, mint az előbbi. Úgy tűnt, hogy ezeket valóban borkészítésre, borturizmusra használják. A nagyok nevével fémjelzett, kitáblázott pincesorokat könnyen megtaláltuk.

Kár, hogy a szintén Tök településen lévő Völgy úti pincesor nincs kitáblázva, csak a térkép alapján szereztünk róla tudomást, pedig ott is vannak, más stílusú, de szép présházak, szőlőterületek, gyümölcsösök.

A két településen amellett, hogy számos barátságos pincét láttunk, sokat beszélgettünk helybeliekkel, alkalmunk nyílt különleges pinceajtók, trükkös zárak, érdekes esővízgyűjtő megoldások, botanikai ritkaságok, ötletes töklámpások, különböző formájú, színű és méretű kabakok megtekintésére. Akik szeretnek kirándulni, mindkét településen sok érdekességgel találkoznak. 

Szösz